Új thriller film előzetesek

A legújabb thriller filmek előzeteseinek listája ahol megnézheted az előzeteseket magyar nyelven és eredeti nyelven is, az előzeteseket minden filmnél folyamatosan bővítjük így a filmek legfrissebb trailer kis filmjeit is megtekeintheted.

Vörös pont előzetes
6.4 / 10

Nadja és David megpróbálják feléleszteni kapcsolatukat. A Svédország északi részére tervezett romantikus kirándulás azonban rémálommá válik, miután egy vörös lézerpont jelenik meg a sátrukban, és kénytelenek menekülni az ismeretlen embervadász elől.

Előzetes indítása

Fagypont alatt előzetes
6.4 / 10

Támadás ér egy rabszállítót. A rendőrnek egyedül kell megküzdenie a túlélésért a járművön belüli és kívüli támadókkal, miközben még egy veszély les rá: a jeges hideg.

Előzetes indítása

Ördög a részletekben előzetes
6.4 / 10

Deke (Denzel Washington) egy kiégett Kern megyei seriffhelyettes, aki szövetkezik az LASD kiváló nyomozójával, Baxterrel (Rami Malek), hogy együttes erővel kézre kerítsenek egy vérszomjas sorozatgyilkos, aki sorra szedi az áldozatait. Deke 'szaglása' az apró jelekre kísértetiesen pontosnak bizonyul, azonban úgy tűnik, a nyomozás sikerességéhez kénytelen megkerülni néhány erkölcsi szabályt, ami Baxtert morális dilemmába sodorja. Deke-nek nem csak az ügy részleteit kell feltárnia, de el kell számolni saját, sötét múltbéli titkával is.

Előzetes indítása

Halálos harcmező előzetes
6.5 / 10

A közeli jövőben egy drónpilótát háborús övezetbe küldenek, ahol együtt kell dolgoznia egy titokzatos robotkatonával, hogy megállítsanak egy atomtámadást.

Előzetes indítása

A barlang mélyén előzetes
5.1 / 10

Eric és Jennifer egy baráti társasággal Észak-Ausztráliába utazik, hogy felkutassanak az erdő mélyén egy ismeretlen barlangrendszert. A trópusi vihar közeledtével behúzódnak a barlang szájába, a víz szintje azonban egyre jobban nő, ami fokozza a feszültséget a csapat tagjai közt. Hamarosan azonban rájönnek, hogy a vihar és a csökkenő oxigénszint legkevésbé sem a legnagyobb probléma, amivel szembe kell nézniük, a barlang mélyéről ugyanis csúcsragadozók támadnak rájuk.

Előzetes indítása

A Fehérfejű hegy előzetes
6.6 / 10

9000 láb (2744 m) tengerszint feletti magasságban, kitör az 1903 óta nyugalomban lévő, mitikus és fenséges Pektu-hegy vulkánja.

Előzetes indítása

Fontos vagy nekem előzetes
7 / 10

Marla Grayson törvényes képviselőként tevékenykedik az állami apparátusban, azonban tisztességtelen és csak a haszonszerzésre irányuló módszereivel több idős embert forgat ki a teljes vagyonából. Ám hamarosan meggyűlik a baja legújabb áldozatával, akinek háttere sokkal szélesebb volumenű, és aki sokkal ravaszabb mint azt első ránézésre hitte volna.

Előzetes indítása

Tenet előzetes
7.3 / 10

Egy angol kémnek kell megmentenie a Földet a rá leselkedő és pusztulással fenyegető katasztrófától. Ám a szuperügynöknek nemcsak az idegen hatalmak embereivel, hanem a legnagyobb ellenséggel, az Idővel is meg kell küzdenie.

Előzetes indítása

Ava előzetes
5.6 / 10

Miután egy kiemelkedő jelentőségű merénylet balul sül el, Ava, a világklasszis bérgyilkos hazatér, hogy megpróbálja helyrehozni a kapcsolatot a családjával. Szerencsétlenségére azonban a szervezet feje őt tűzte ki következő célpontul, hogy még véletlenül se vezethessenek hozzá a szálak.

Előzetes indítása

Becsületes tolvaj előzetes
6.6 / 10

Egy bankrabló rátalál élete szerelmére, ezért úgy dönt, hogy jó útra tér és becsületes életet él. A helyzet azonban bonyolódik, amikor egy korrupt FBI ügynöknek akarja feladni magát. Hamarosan már nemcsak a nevét kell tisztáznia, de a saját és szerelme élete is veszélybe kerül.

Előzetes indítása

Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk előzetes
7.2 / 10

A rosszfiúk rossz fiúk maradnak. A korábbi két Bad Boys-film sztárja, Will Smith és Martin Lawrence újra járőrpárba áll, hogy szembeforduljon mindennel, aki rossz, erőszakos, bűnös, vagy jobb kocsija van, mint az övék. Pedig Marcus már a korai nyugdíjra készülő, az akciónál a kényelmes fotelt többre becsülő nagypapa. Mike viszont nem hajlandó megöregedni: úgy gondolja, hogy még száz évig lesz fiatal, vagány, sérthetetlen és megállíthatatlan. De téved: egy rejtélyes merénylő, aki az igazságszolgáltatás jó pár emberével végzett már, őt is megsebesíti. Amikor kikerül a kórházból, természetesen ő akarja felgöngyölíteni az ügyet, úgyhogy újra akcióba lendül – de ha már bunyózni kell, Marcust is belekeveri a nyomozásba – és Miami újra a feje tetejére áll.

Előzetes indítása

Tyler Rake: A kimenekítés előzetes
7.4 / 10

Egy edzett zsoldos küldetése a túlélésért folyó versenyfutássá válik, amikor egy drogbáró elrabolt fiát kell megmentenie Bangladesben.

Előzetes indítása

Joker előzetes
8.2 / 10

Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele.

Előzetes indítása

A titkok háza előzetes
5.6 / 10

Két pár kibérel egy tengerparti nyaralót az ünnepi hétvégére. Az utazás azonban olyan titkokat tár fel, melyek ismeretében a barátok egészen új fényben látják egymást.

Előzetes indítása

8-as kód előzetes
6.2 / 10

Egy különleges erővel bíró, kétségbeesett fiatalember egy kisebb bűncselekmény elkövetése után összecsap a militarizált rendőrséggel.

Előzetes indítása

Fűrészpor és vér előzetes
6.4 / 10

A fűrészmalom tulajdonosa és tinédzser lánya halálos viszály közepén találja magát, amikor egy drogdíler lopott kokaint rejt el a birtokukon.

Előzetes indítása

John Wick: 3. felvonás - Parabellum előzetes
7.4 / 10

John Wick száműzött státuszba kerül, amikor egy befolyásos maffiózót kiiktat a bűnözőknek menedéket nyújtó Continental szálloda területén. Mindenki holtan akarja látni. 14 millió dolláros vérdíjjal a fején gyilkos eszközöket vet be, hogy élve kijusson New York-ból. A magányos harcos békét akar, de ehhez előbb egy háborúra kell felkészülnie…

Előzetes indítása